Imádom a körhintát. Főleg a régieket. Benne van minden, ami az élethez kell. Gyerekként rajta ülsz, élvezed, repülsz, képzelsz, kergeted, forgatod, lovaglod, hallgatod és kérded: lehetne még egyet?
Majd felnősz. Vagy legalább is azt hiszed. És úgy érezheted, egész életedet a körhinta szimbolizálja. Úgy érzed, felnőttél. Megnézed, felülnél rá és hallgatod a zenét.. De vajon tényleg fel akarsz ülni? Nem mernéd. Vagy csak fájva. A zene sűrűn nehezedne a szívedben, átjárva mellkasod, melyben szakadó fájdalmat éreznél, a könnycseppet kierőszakoló nehéz levegő, mely harsonát idéz, ami egy teljesen más dimenziót indít útjára lelkedben. Fájna fel ülni. Nagyon. És felülnék, mert boldog lennék. Nagyon. Keserűen boldog.
Majd felnősz. Vagy legalább is azt hiszed. És úgy érezheted, egész életedet a körhinta szimbolizálja. Úgy érzed, felnőttél. Megnézed, felülnél rá és hallgatod a zenét.. De vajon tényleg fel akarsz ülni? Nem mernéd. Vagy csak fájva. A zene sűrűn nehezedne a szívedben, átjárva mellkasod, melyben szakadó fájdalmat éreznél, a könnycseppet kierőszakoló nehéz levegő, mely harsonát idéz, ami egy teljesen más dimenziót indít útjára lelkedben. Fájna fel ülni. Nagyon. És felülnék, mert boldog lennék. Nagyon. Keserűen boldog.
Utolsó kommentek