Annyiszor mondtam már, írd le.. írd le, mert aztán majd magadat okolod. Hogy megint, és tudtad, hogy így lesz és miért nem hallgattál a megérzéseidre. Vagy a józan paraszti eszedre? Mindegy is, hogyan nevezed, a lényeg, hogy most már sose felejtsd el leírni az első benyomást. Különben teheted az újabb köröket minden egyes alkalommal és eltelnek a napok úgy, mint eddig mindig... 
Meglátod és érzed, hogy valami nem stimmel vele, túlságosan figyel, vagy túl közel áll hozzád, vagy csak furán hangsúlyoz és ez nagyon idegesít téged.. persze, új ember, új karakter, meg kell szokni.
Este a tévét bámulva azon gondolkodsz, milyen idióta volt. És már megint magadat érzed hülyének, hogy nem kell rosszindulatúnak lenni vele, na meg az előítéletek. Tudod magadról, hogy az vagy. Előítéletes. De miért? Gondolkodj el.... csak nem azért, mert igazak? Az első megérzés tényleg csak előítélet? Mindegy, biztosan az... majd telik az idő és elkezded kedvelni, elfogadod a hibákat, rájössz, bír téged, ez hízeleg neked... Hamar a bizalmi körébe kerülsz és megint hülyén érzed magad, nem kellett volna előítéleket vetítened rá, és még meg is beszélted ezt másokkal, mi van ha most, miután már rájöttél, nem is olyan ellenszenves, jut vissza a fülébe... Mindig elszúrod ezt. Ezért nincs, vagy csak nagyon kevés a te kis köröd is magad körül. Mert elrontod, már az elején!
Aztán hónapok múlva miért érzed úgy, hogy mégis idegesít az, ahogy a kezét lóbálja, ahogy az udvariasan szurkálódó szeme végigpásztáz, ahogy a bögrét fogja, ahogy a táskáját hordja, ahogy visszakérdez: "miért is?"?
Igen, a kör körbeért. Én mondtam, hogy írd le! Nem előítélet... Tapasztalat.
Már csak azért is, hogy jobban bízz magadban, mert nem véletlen az, amit érzel... ösztönös, természetes, nem mesterséges, nem racionális... csak fontos. Magad miatt.
Meglátod és érzed, hogy valami nem stimmel vele, túlságosan figyel, vagy túl közel áll hozzád, vagy csak furán hangsúlyoz és ez nagyon idegesít téged.. persze, új ember, új karakter, meg kell szokni.
Este a tévét bámulva azon gondolkodsz, milyen idióta volt. És már megint magadat érzed hülyének, hogy nem kell rosszindulatúnak lenni vele, na meg az előítéletek. Tudod magadról, hogy az vagy. Előítéletes. De miért? Gondolkodj el.... csak nem azért, mert igazak? Az első megérzés tényleg csak előítélet? Mindegy, biztosan az... majd telik az idő és elkezded kedvelni, elfogadod a hibákat, rájössz, bír téged, ez hízeleg neked... Hamar a bizalmi körébe kerülsz és megint hülyén érzed magad, nem kellett volna előítéleket vetítened rá, és még meg is beszélted ezt másokkal, mi van ha most, miután már rájöttél, nem is olyan ellenszenves, jut vissza a fülébe... Mindig elszúrod ezt. Ezért nincs, vagy csak nagyon kevés a te kis köröd is magad körül. Mert elrontod, már az elején!
Aztán hónapok múlva miért érzed úgy, hogy mégis idegesít az, ahogy a kezét lóbálja, ahogy az udvariasan szurkálódó szeme végigpásztáz, ahogy a bögrét fogja, ahogy a táskáját hordja, ahogy visszakérdez: "miért is?"?
Igen, a kör körbeért. Én mondtam, hogy írd le! Nem előítélet... Tapasztalat.
Már csak azért is, hogy jobban bízz magadban, mert nem véletlen az, amit érzel... ösztönös, természetes, nem mesterséges, nem racionális... csak fontos. Magad miatt.
Utolsó kommentek