Imádom a körhintát. Főleg a régieket. Benne van minden, ami az élethez kell. Gyerekként rajta ülsz, élvezed, repülsz, képzelsz, kergeted, forgatod, lovaglod, hallgatod és kérded: lehetne még egyet?
Majd felnősz. Vagy legalább is azt hiszed. És úgy érezheted, egész életedet a körhinta szimbolizálja. Úgy érzed, felnőttél. Megnézed, felülnél rá és hallgatod a zenét.. De vajon tényleg fel akarsz ülni? Nem mernéd. Vagy csak fájva. A zene sűrűn nehezedne a szívedben, átjárva mellkasod, melyben szakadó fájdalmat éreznél, a könnycseppet kierőszakoló nehéz levegő, mely harsonát idéz, ami egy teljesen más dimenziót indít útjára lelkedben. Fájna fel ülni. Nagyon. És felülnék, mert boldog lennék. Nagyon. Keserűen boldog.
Majd felnősz. Vagy legalább is azt hiszed. És úgy érezheted, egész életedet a körhinta szimbolizálja. Úgy érzed, felnőttél. Megnézed, felülnél rá és hallgatod a zenét.. De vajon tényleg fel akarsz ülni? Nem mernéd. Vagy csak fájva. A zene sűrűn nehezedne a szívedben, átjárva mellkasod, melyben szakadó fájdalmat éreznél, a könnycseppet kierőszakoló nehéz levegő, mely harsonát idéz, ami egy teljesen más dimenziót indít útjára lelkedben. Fájna fel ülni. Nagyon. És felülnék, mert boldog lennék. Nagyon. Keserűen boldog.
Érdekes dolog hinni az ezotériában. Én mint a mindenre választ kereső és választ tudni akaró, a logikus magyarázat nélkül élni nem tudó elhiszem és hiszem. Hiszek benne, mert logikus, hiszem, mert erős és hiszem, mert bizonyít. Mindig, mindennel. Csak nem szabad leragadni egy-egy pontján. Léteznek fanatikusok. A szónak a nem radikális értelmében. Akik leragadnak egy ponton. Számmisztika. Mécses. Hathorok. És ennyi. Grafológia. És ennyi. Kártya. Horoszkóp. Homeopátia. Feng shui. Aura. Buddhizmus. Kereszténység. Szellem.
majd egyszerűen megunva magukat gördülnek a semmiségbe szempillantás alatt. 
De hisz nem az az otthonunk, ami az ősztine és leplezetlen? Ahol magunk lehetünk? Hogy lehet, hogy az utcán elszórva egy-két mondaton nem is gondolkodunk, otthon pedig minden mondatnak, még a legjelentéktelenebbnek is van belső világa, és mindegyik mögött meghúzódik valami más... Mindenesetre jó. Szeretem.
Érdekes lenne létrehozni valamit, ami az első... mindig is érdekelt, milyen lehet feltalálónak lenni. Aztán mindig rájöttem, nagyon unnám magam, hogy mindig csak olyanon járhat az agyam, amin nem is járhat. Aztán akartam tenni olyat, amit még soha senki. Ennek két módja van: feltűnő vagy veszélyes. Kezdjük az utóbbival. Veszélyeset nem akartam soha, mert félek. Feltűnőnek lenni meg "olyan snassz"... Hát akkor marad az, hogy mondani valami olyat, amit még soha senki. De hogyan is tudnék én "plakátmagányban ázó éjjelek" alatt alkotni? Messze még az, mikor megpillanthatom magam az ágyról felpattanva a tükörben énem Estijét.
És ez tetszik a világban, a társadalomban, az életben. Nincs két egyforma. Semmiből. Amit az élet szül, ami természetes, abból csak egy van. Belőled is, belőlem is, még két fűszál sem mondható egyformának. Az egyik a maga szigorúságával és arroganciájával tudatja létezését, merev és rideg, zöldes-fényes, éles, pontban szúró hegyével kényes, földből egyenesen kisuhanó, kékes ég felé haladva, mérgesen néz. Míg a másik mellette hajlong, ugyan éles és fényes, mégis rávetül egyik árnyékának homályos körvonala, görbén, érintve a harmatos föld apró guruló szemcsés melegségét, pici, finom és vért ontana, ha tudna, csakhogy tudja, biztosan ő is zöldes és nem véres.
Utolsó kommentek